2. rész - 1. fejezet

Sziasztok ^^ Meghoztam a 2. részt is. Mivel 5-én (szerdán) elmegyek a rokonomékhoz, előbb hozom a következő részt. Köszönöm az 1 feliratkozót :)) Jó olvasást. ♥ Ha tetszett, iratkozzatok fel és kommenteljetek.♥


   Hannát azon nyomban körbevették, amint megérkezett az iskola parkolójába. Mindenki ott volt, az egész társaság, akiket június vége óta nem látott, plusz négy vagy öt újonc, akik a dicsfényükhöz törleszkedve próbáltak némi népszerűségre szert tenni.
Hanna egyesével viszonozta a barátnők ölelését.
   Spencer legalább három centit nőtt, amitől kihívóbb és Voguemodellesebb lett, mint valaha. Hűvösen üdvözölte Hannát, majd hátralépett, és közben barna szeme résnyire szűkült, mint egy macskáé.
   Jesy egy centit sem nőtt, és göndör, fekete haja Hanna állát súrolta, miközben barátnőjét átölelte. Várjunk csak egy percet - göndör? -, gondolta Hanna. Eltolta magától az alacsony lányt.
  - Jesy! Mit műveltél a hajaddal?
  - Tetszik? Szerintem ettől magasabbnak látszom. - Jesy felpaskolta eleve levegős tincseit, és elmosolyodott, barna szeme izgatottan csillogott, kis, szív alakú arca pedig felragyogott.
   Hanna továbblépett. - Emily, te egy fikarcnyit sem változtál.
   Ez az ölelés mindkét részről egyformán meleg volt. Emily mindenkinél jobban hiányzott, gondolta Hanna, miközben a magas lányt nézte. Emily soha nem sminkelte magát; de erre tökéletes, halványbarna bőrével és sűrű, fekete szempillájával nem is volt szüksége. Ebben a pillanatban a fél szemöldökét felvonva mérte végig Hanna-t.
   - Hát, a te hajad két árnyalatnyit világosodott a naptól... de hol van a barnaságod? Azt hittem, kiéled magad a francia Riviérán.
   - Tudod, hogy soha nem szoktam lebarnulni. - Hanna felemelte az egyik kezét, hogy megvizsgálja. A bőre hibátlan volt, szinte már porcelánszerű, de éppen olyan világos és áttetsző, mint Jesy-é.
   - Várjatok csak - vágott közbe Jesy, miközben elkapta Hanna kezét -, erről jut eszembe, tudjátok, mit tanultam az unokatesómtól a nyáron? - Mielőtt bárki megszólalhatott volna, diadalittasan felvilágosította őket: - Tenyérjóslást!
   Páran felnyögtek, páran felnevettek.
   - Csak nevessetek! - jegyezte meg Jesy egy cseppnyi bosszúság nélkül. - Az unokatesóm azt mondta, hogy van hozzá tehetségem. Na, hadd lássam... - pillantott Hanna tenyerébe.
   - Siess, vagy elkésünk! - szólt rá Hanna türelmetlenül.
   - Jól van, jól van. Na, ez az életvonalad...vagy a szívvonalad? - A társaságban mindenki felnevetett. - Csendet; elmerülök a semmiben. Látok egy...Látok egy... - Jesy arca egyszerre csak üressé vált, mintha megrettentette volna valami. Barna szeme tágranyílt, de mintha már nem Hanna kezét bámulta volna. Olyan volt, mintha egyenesen átnézett volna rajta - valami nagyon rémisztő dologra.
   - Találkozol egy magas, szőkehajú idegennel - dünnyögte mögötte Emily. Többen vihogni kezdtek.
   - Sötét, igen, és idegen... de nem magas, és igen...szőkés... - Jesy hangja tompa volt és távoli.
   - Bár - folytatta egy pillanattal később, értetlen arckifejezéssel - régebben magas volt. - Tágra nyílt, barna szemét elképedten emelte fel, hogy Hanna-ra nézzen, - De ez lehetetlen...nem? - Elejtette Hanna kezét, szinte eldobta magától. - Nem akarok többet látni.
   - Oké, vége a műsornak. Menjünk! - szólt Hanna a többieknek kicsit ingerülten. Mindig is úgy tartotta, hogy az ilyen hókuszpókuszok csupán hókuszpókuszok, nincs bennük ennél több. De akkor miért kapta fel a vizet? Csak mert aznap reggel maga is majdnem kiakadt...
   A lányok elindultak az iskolaépület felé, de egy finoman hangolt motor robaja mindannyiukat megállította.
   - Azta! - bámult Spencer. - Micsoda autó!
   - Micsoda Porsche - javította ki Emily szenvtelenül.
   A sikkes, fekete 911 Turbó helyet keresve végigdorombolt a parkolón, éppen olyan lustán, mint egy áldozatra leső párduc.
   Amikor megállt, kinyílt az ajtaja, és a lányok a sofőrre pillantottak.
   - Ó, te jó ég! - suttogta Spencer.
   - Ezt meg is ismételhetnéd - lehelte Jesy.
   Onnan, ahol álltak, Hanna látta, hogy az illetőnek nyúlánk, szikár teste van. Kopott farmer volt rajta, ami valószínűleg csak zöldsághámozóval jön le róla este, szűk póló, és egy szokatlan szabású bőrkabát. A haja hullámos - és sötét.
   De nem volt magas. Csak olyan átlagos.
   Hanna kiengedte a levegőt.
   - Ki az az álarcos férfi? - kérdezte Emily. És a megjegyzése helyénvaló volt - a fiú szemét teljesen eltakarta a sötét napszemüveg, úgy védte az arcát, mint egy álarc.
   - Az az álarcos idegen - szólalt meg valaki más, és mindenki pusmogni kezdett.
   - Látjátok a kabátját? Olasz, mint Róma.
   - És ezt te honnan tudod? Még soha nem jártál a New York-i Rómánál messzebb!
   - Ajjaj! Hanna már megint úgy néz. Mint aki vadászni indul.
   - Az Alacsony, Sötét és Jóképű jobban teszi, ha vigyáz magára.
   - Nem is alacsony; tökéletes!
   A csivitelésből hirtelen Spencer hangja vált ki. - Jaj, ne már, Hanna! Neked ott van Liam. Mit akarsz még? Mit tudnál kezdeni kettővel, ami eggyel nem megy?
   - Ugyanazt. Csak hosszabban - nyújtotta el szavait Emily, és a csoport felnevetett.
   A fiú bezárta az autót, és az iskola felé indult. Hanna szinte oda sem figyelve utánaeredt, nyomában a többi lány, akár egy falka. Egy pillanatra ingerültség bugyogott fel Hanna-ban. Hát már sehova sem mehet egyedül, a tűsarkú sleppje nélkül? De Emily elkapta a tekintetét, és Hanna minden szándéka ellenére elmosolyodott.
   - Noblesse oblige - jegyezte meg Emily halkan.
   - Mi?
   - Aki az iskola királynője akar lenni, annak számolnia kell a következményekkel.
   Hanna összehúzta a szemöldökét, miközben besétáltak az épületbe. Hosszú folyosó terült el előttük, és egy farmeres-pólós alak tűnt el a közeli irodaajtó mögött. Hanna lassított, miközben a titkársághoz sétált, majd meg is állt, hogy elgondolkozva olvasgatni kezdje a parafa hirdetőtáblára tűzött cetliket az ajtó mellett. Volt ott egy nagy ablak is, amin keresztül látni lehetett az egész irodát.
   A többi lány nyíltan bebámult az ablakon és vihogott.
   - Szép hátsó traktus.
   - Ez tutira egy Armani-dzseki.
   - Szerinted valamelyik másik államból jött?
   Hanna a fülét hegyezte, hogy meghallja a fiú nevét. Úgy tűnt, valami nincs rendben odabent; Mrs. Clarke, aki a beiratkozással foglalkozott, egy listát nézegetett, és a fejét rázta. A fiú mondott valamit, mire a titkárnő egy ,, mit tehetnék?'' mozdulattal emelte a magasba a kezét. Végighúzta az ujját a listán, és ismét megrázta a fejét, ezúttal véglegesen. A fiú mintha elfordulni készült volna, aztán mégis visszafordult. És amikor a titkárnő felnézett rá, megváltozott az arckifejezése.